A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet alapján a termék átvételétől számított 14 napon belül a fogyasztónak joga van indoklás nélkül elállni a vásárlástól.
A törvény értelmében fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy (Ptk. 8.1§)
Ha a fogyasztó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF elején feltüntetett elérhetőségek igénybevételével az Eladó részére. Ebből a célból Fogyasztó felhasználhatja a következő linken keresztül elérhető elállási nyilatkozatmintát is.
Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát az Eladó részére.
A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát a meghatározott rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta.
Elállás esetén a fogyasztó köteles a terméket és a termékkel együtt kapott dokumentumokat (számla, stb.) haladéktalanul, de legkésőbb az elállási szándék közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A kifizetett vételárat az elállási nyilatkozat kézhezvételétől számított 14 napon belül, a termék visszaszolgáltatását követően visszatérítjük.
A visszaküldés költsége minden esetben a fogyasztót terheli.
Az Eladó kizárólag sérülésmentes, hiánytalan csomagolású termék visszaszolgáltatása esetén köteles a teljes vételárat a fogyasztó részére megtéríteni. A termék átvételt követően bekövetkezett sérüléséből adódó költségek a fogyasztót terhelik. Az elállási jog nem vonatkozik azokra a termékekre, amelyek olyan állapotúak, hogy az új termékként történő értékesítést nem teszik lehetővé (ide értendő a már felszerelt abroncs, keréktárcsa is). Telephelyünkön személyesen megvásárolt termékekre az elállási jog nem vonatkozik. A fogyasztó kérésére összeszerelt gumiabroncsokra és keréktárcsákra az elállási jog nem vonatkozik.